|
2014-01-20 18:49:16, hétfő
|
| |
| |
Alap, hogy a magyar föld nem eladó!
2014. január 19. 18:55
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Igen, alap, de úgy tűnik, nálunk többnyire mindig csupán kormányzati berkeken kívül.
Ugyanis valahogy már a kiegyezéstől az első világháborúig fennállt kormányaink sem ismerték a nemzeti érdekpolitika ezen alapigazságát, éspedig olyannyira nem, hogy földünk szabad préda volt, bárki megszerezhette, gyakran az is, akinek nem volt önálló tőkéje, ugyanis idegen bankoktól kapott ehhez elég kölcsönt. Korunkban a Jobbik az egyedüli erő, amely politikai programja egyik sarokpillérjének tartja a magyar föld megvédését. Vona Gábor, a Jobbik elnöke szombati évértékelő, kampánynyitó beszédében is hatalmas hangsúlyt fektetett jelenünk és jövőnk létkérdésére.
A magyar földkérdés egyik legavatottabb ismerője, Kerék Mihály művéből (A magyar föld, 1941) lesújtó kép rajzolódik ki az 1867 utáni ,,boldog békeidők"-ről, arról, hogy főuraink, politikusaink zömének mindegy volt teljesen, kinek a kezében van a föld, a birtok, vagyis végső soron az ország:
,,A magyar föld szabad préda volt ebben a korban. Válogatás nélkül megszerezhette bárki, aki megfelelő tőkével rendelkezett. Semmi akadálya nem volt a külföldiek birtokvásárlásainak: a könnyű szerzés lehetősége tömegesen csábította ide a szomszéd államok polgárait, különösen az osztrák, cseh és morva kapitalistákat, akik potom pénzen vásárolták össze az eladósodott - különösen vadászterületnek is alkalmas - birtokokat. 1900-ban már 436 külföldi kereken kétmillió kataszteri holdat tartott tulajdonában: ennek fele mezőgazdasági terület volt. Az idegen földszerzők 69,4 %-a osztrák, 14,4 %-a német, 4,4 %-a svájci, 2,2 %-a francia, 2,2 %-a olasz, a többi angol, holland, román, görög, szerb, orosz, belga és amerikai állampolgár volt. Annyira eladó volt a magyar föld, hogy külföldi lapokban hirdették.
Közömbösen nézték vezető köreink a nemzetiségek tudatos, szervezett, gyakran külföldi pénzekkel folytatott földvásárlásait is a Felvidéken, de különösen Erdélyben. Bethlen István gróf és az Erdélyi Gazdasági Egylet megdöbbentő adatokat tártak a magyar közvélemény elé az erdélyi románok terjeszkedéséről és a magyarság birtokállományának veszteségeiről. 200-300 000 holdról szólnak ezek az adatok a háborút megelőző tíz év leforgása alatt. Valószínű azonban, hogy a veszteség még nagyobb volt, mert ezek a magán adatgyűjtések természetesen nem lehettek teljesek.
A liberális magyar állam közömbös magatartása fajtánk példátlan térvesztésével szemben és a mentő kísérletek rideg visszautasítása semmivel sem enyhíthető felelősséggel terheli az akkori vezetőket. De meg kell állapítani, hogy a társadalomban és a gazdasági életben sem találjuk még csak nyomát sem az áldozatkészségnek. Amíg az erdélyi román intelligencia, különösen a papság fáradtságot nem ismerő önzetlenséggel működött közre az eladó magyar birtokok felkutatásában és közvetítésében, addig nálunk akárhány birtokos akadt, aki kényszerűség nélkül is idegennek adta el földjét, sőt voltak olyanok is, akik nemzetiségi ,,stróman"-okkal játszottak össze, csakhogy minél nagyobb árat préselhessenek ki az államtól vagy az Altruista Banktól. A ,,magyar" pénzintézetek szerepe nem kevésbé kihívja a jogos bírálatot. Nem volt bennük egy szemernyi megértés sem a nagy nemzeti célok iránt."
Kerék professzor tényként állapítja meg, hogy román bankok adták a pénzt Erdélyben a mégoly olcsó magyar birtokok megvételére, ugyanis
,,a románoknak óriási szerencséjük volt, hogy a magyarság érdekei iránt teljesen érzéketlen és csak a haszonnal törődő intézetek álltak szemben az ő Albinájukkal és más hasonló pénzintézeteikkel, amelyek négyszer annyit áldoztak a románság kulturális és anyagi megerősítésére, mint a ,,magyar" bankok. Csodálatos az a céltudatosság és mozgékonyság, amellyel a nemzetiségi pénzintézetek dolgoztak. Behálózták nemcsak Erdélyt, hanem az egész történelmi Magyarországot és mindenütt megjelentek, ahol földszerzésre nyílt lehetőség. Amikor egyszer a Somogy megyei Nagyatádon tűzvész pusztított, a károsultak egyre-másra kapták az erdélyi román bankoktól az ajánlatot újjáépítési kölcsönök felvételére. Ezzel szemben, amikor az Erdélyi Magyar Egyesület 1900-ban egy nagy magyar pénzintézet alapításának tervével foglalkozott az erdélyi román bankok tevékenységének ellensúlyozására, a nagy budapesti pénzintézetek azzal zárkóztak el az alapításban való részvétel elől, hogy elveszítenék prágai és bécsi összeköttetéseiket, ha részt vennének olyan intézmény létesítésében és működésében, amely szemben áll a Bukarestből támogatott irányzattal."
A magyar, azon belül is az erdélyi földkérdés további legjobb ismerői közül Móricz Miklós tanulmányából (Az erdélyi föld sorsa, 1932) pedig konkrétan megtudjuk, hogy amíg 1888-ban az erdélyi román bankok száma 18 volt, addig 1892-ben 40, 1895-ben 52, 1899-ben 73, 1914-ben már 152, ami pedig az utóbbit, előttük szabad volt a pálya a földbirtokszerzéshez, hiszen földesuraink a magyar jobbágyságot birtokaikról engedelmes, de igénytelen román jobbágysággal szorították ki: 1903 és 1912 között mi is vettünk ugyan földet tőlük, azonban ,,annak értéke mindössze a tizedrésze volt a románok által tőlünk megvásárolt területeknek".
Mindezeket csak megerősíti Tokaji László könyve is (Eladó ország. Az erdélyrészi földbirtok-forgalom utóbbi tíz évi adatai, az erdélyrészi földbirtok-politika feladatai, az állam és a társadalom teendői, 1913), amely 195 oldalon taglalja, mennyire behálózták a huszadik század elejének Erdélyét a román bankok (Agricola, Ardeleana, Ariesana, Auraria, Bistricana, Ciblesana, Ciorana, Codreana, Corona, Corvineana, Crisana, Economul, Furnica, Lapusana, Lumina, Minerva, Mugurul, Patria, Progressul, Sebesana, Selegiana, Sicana, Soimul, Somesana, Sylvania, Vatra, Viktoria, Vladeata, Vulturul), ugyanis, amint írja, ,,ezek adták a pénzt a magyar birtokok megvételére, parcellázására".
Ami Kerék, Móricz és Tokaji adatolásából legfájóbb, a teljes kormányzati közöny, az eltávolodás volt Mikó Imre 1861-ben megfogalmazott gondolatától: ,,Midőn egy vagy más vagyonos úr birtokait eladja, úgy jő nekem, mintha a magyar haza földabroszából egy-egy szép darabot vágna le, mintha koronánkból még annyi drága követ venne ki és dobná el: úgy érzem, mintha a forrón szeretett hazának ugyanannyi vérerét nyitná fel."
De ha tovább tallózunk a földkérdés honi irodalmában, egyenesen idegsokkoló adatokar bukkanunk. Miklóssy Istvánnak a Rubinek Gyula szerkesztésében megjelent ,,Magyarországi Gazdacímtár" 1911. évi kötete statisztikáit közlő s azokat továbbiakkal kiegészítő szociálpolitikai tanulmányából (Keresztény magyar népünk gazdasági romlása, 1913) például kiderül, hogy arisztokrata eleink, kiváltképpen grófjaink és főpapjaink a saját földjüket rendszerint zsidóknak adták bérbe - így megtörtént, hogy ,,15 hónap leforgása alatt 106 000 holdnyi nagybirtok ment át, főleg arisztokrata kezekből" kereskedőikére -, pontosan adatolva, hogy az első világháború kitörése előtt három évvel vármegyéinkben mekkora kataszteri hold birtokkal rendelkeztek eleve, mennyit béreltek arisztokratáinktól, főpapjainktól s másoktól:
Abaúj-Torna vármegyében 53 755,
Alsófehér vármegyében 28 861,
Arad vármegyében 99 110,
Baranya vármegyében 76 050,
Bars vármegyében 50 399,
Bács-Bodrog vármegyében 77 134,
Bereg vármegyében 86 583,
Beszterce-Naszód vármegyében 3481,
Békés vármegyében 50 202,
Bihar vármegyében 268 629,
Borsod vármegyében 85 006,
Csanád vármegyében 21 842,
Csongrád vármegyében 50 828,
Esztergom vármegyében 13 258,
Fejér vármegyében 136 640,
Fogaras vármegyében 1525,
Gömör vármegyében 35 894,
Győr vármegyében 37 853,
Hajdú vármegyében 169 300,
Háromszék vármegyében 4338,
Heves vármegyében 99 386,
Hont vármegyében 36 551,
Hunyad vármegyében 24 969,
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 148 792,
Kis-Küküllő vármegyében 7447,
Kolozs vármegyében 61 263,
Komárom vármegyében 88 558,
Krassó-Szörény vármegyében 46 589,
Liptó vármegyében 5419,
Maros-Torda vármegyében 99 267,
Máramaros vármegyében 119 800,
Moson vármegyében 43 309,
Nagy-Küküllő vármegyében 11 431,
Nógrád vármegyében 129 134,
Nyitra vármegyében 160 661,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 276 025,
Pozsony vármegyében 122 447,
Sáros vármegyében 97 568,
Somogy vármegyében 225 059,
Sopron vármegyében 24 085,
Szabolcs vármegyében 280 248,
Szatmár vármegyében 198 133,
Szepes vármegyében 37 358,
Szilágy vármegyében 78 846,
Szolnok-Doboka vármegyében 89 852,
Temes vármegyében 70 025,
Tolna vármegyében 105 093,
Torda-Aranyos vármegyében 10 829,
Torontál vármegyében 103 996,
Trencsén vármegyében 85 665,
Turóc vármegyében 20 394,
Udvarhely vármegyében 4161,
Ugocsa vármegyében 18 484,
Ung vármegyében 32 326,
Vas vármegyében 94 503,
Veszprém vármegyében 115 592,
Zala vármegyében 81 318,
Zemplén vármegyében 209 678,
Zólyom vármegyében 6528,
tehát 2 116 279 kataszteri hold földet birtokoltak, arisztokratáinktól 1 925 807-et, másoktól pedig 789 391-et béreltek, így összesen 4 831 477 hold földbirtok volt kezükön: egyedül Árva, Brassó, Csík és Szeben vármegyében nem birtokoltak s béreltek földet. Amint ,,keresztény arisztokráciánk és főpapjaink figyelmébe hazafiúi érzéssel" ajánlott kötetében írja, így ,,szegényedett el és romlott meg gazdaságilag is, erkölcsileg is keresztény magyar népünk", köszönhetően nem utolsósorban arisztokrata eleinknek.
Petrássevich Gézának a ,,Magyar korona országainak gazdacímtára" 1897. évi kötete, bellusi Baross Károly könyve (Magyarország földbirtokosai, 1893), Rédei Ferenc és Elek Emil tanulmánya (Magyar földbirtok, 1903) alapján készült dolgozata (Zsidó földbirtokosok és bérlők Magyarországon, 1904) még további sokkoló statisztikákkal egészíti ki mindezt. Megtudjuk belőle, hogy például 1894 és 1904 alatt hány zsidó mekkora kataszteri holdnyi földterületet birtokolt vagy bérelt. Az alábbiakban csak a legkiugróbb számadatokat felmutató vármegyék idevonatkozó statisztikáját idézzük belőle.
Zsidó földbirtokos volt 1894-ben
Bihar vármegyében 82, 72000,
Fejér vármegyében 51, 47000,
Heves vármegyében 76, 47000,
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 102, 152000,
Máramaros vármegyében 119, 108000,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 137, 189000,
Szabolcs vármegyében 156, 125000,
Szatmár vármegyében 77, 45000,
Temes vármegyében 72, 85000,
Trencsén vármegyében 85, 110000
kataszteri holddal, 1904-ben pedig
Bihar vármegyében 103, 104000,
Fejér vármegyében 62, 65000,
Heves vármegyében 89, 56000,
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 122, 187000,
Máramaros vármegyében 141, 163000,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 181, 244000,
Szabolcs vármegyében 214, 185000,
Szatmár vármegyében 135, 94000,
Temes vármegyében 95, 110000,
Trencsén vármegyében 120, 150000
kataszteri holddal, amikor is már valamennyi vármegyénkben 2788 zsidó birtokos 2 619 300 kataszteri holdnyi földtulajdonnal rendelkezett.
Zsidó földbérlő volt 1894-ben
Bihar vármegyében 89, 75000,
Fejér vármegyében 38, 47000,
Heves vármegyében 72, 75000,
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 114, 152000,
Komárom vármegye 63, 59000,
Nyitra vármegye 120, 153000,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 123, 145000,
Pozsony vármegye 83, 110000,
Somogy vármegye 108, 210000,
Szabolcs vármegyében 246, 220000,
Szatmár vármegyében 135, 162000,
Temes vármegyében 75, 87000,
Trencsén vármegyében 72, 46000,
Zala vármegye 52, 87000,
Zemplén vármegye 200, 220000
kataszteri holddal, 1904-ben pedig
Bihar vármegyében 135, 156000,
Fejér vármegyében 41, 56000,
Heves vármegyében 95, 81000,
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 168, 230000,
Komárom vármegye 72, 65000,
Nyitra vármegye 162, 172000,
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 147, 208000,
Pozsony vármegye 106, 140000,
Somogy vármegye 120, 290600,
Szabolcs vármegyében 308, 318000,
Szatmár vármegyében 169, 174000,
Temes vármegyében 83, 115000,
Trencsén vármegyében 76, 52000,
Zala vármegye 57, 95000,
Zemplén vármegye 194, 216000
kataszteri holddal, amikor is már valamennyi vármegyénkben 3170 zsidó bérlő 3 350 740 kataszteri holdnyi földet bérelt.
Ennyit a sokkoló statisztikákról, melyek idézése után Petrássevich felteszi az érintettek részéről ma is oly rendszeres földbirtoklás okát keresve a kérdést: ,,miért, hogy a zsidó, dacára nagy földbirtokainak, merkantilista?" Íme válasza:
,,A zsidó földbirtokos merkantilista, mikor ő vesz és forgat, de agrárius, mikor ő ad el. A zsidó földbirtoka tehermentes, nagyobb komplexum s így várhat kedvező konjunktúrákra, melyeket önmaga teremt meg. Mikor ősszel a szegény gazda, ki fizetési kötelezettségeit mind az őszi terminusra halasztotta, megszorul, akkor a zsidó nem földbirtokos, hanem börziáner. Akkor a saját búzáját raktáron tartja, óriási mennyiségű papírbúzát dob a piacra s ezzel ad minimumra szorítja le a gabona árát. A megszorult keresztény gazda, különösen a kis- és középbirtokos, kénytelen ezen a kényszeráron túladni termésein. A gazda termése tehát a zsidó magtárába és a zsidó malmába vándorol fél áron."
Az így áron alul felvásárolt termények sorsa megpecsételődik, ugyanis
,,jön azután a tavasz. A gazda, ki ősszel eladta búzáját, megszorul. Nincs se vetőmagja, sem élelmezésre szükséges gabonája. Ekkor a zsidó a börzén fordít egyet. Ilyenkor papiros búza nincs. Nagy a kereslet, de kevés a kínálat. A búza drága lesz és ekkor az ősszel fél áron beraktározott búzát dupla áron veszi vissza a zsidó raktárából a földet túró gazda, de úgy, hogy a zsidótól uzsorakölcsönt vesz föl, mint elővételt az őszi búzájára."
Nem mintha a mai multinacionális nagyvállalatok és áruházláncolatok működési mechanizmusát írná le benne a szerző? Lehet tehát, hogy alig egy évszázada sem volt lényegében más a helyzet nálunk, mint ma? Minden szabad préda volt már akkor is, kiváltképpen édes anyaföldünk? Ha igen, mindezek után persze már csak egy a kérdés: végre mikor tanulnak az iménti sokkoló tényekből kormányzati berkekben? |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: terjeszkedéséről, szociálpolitikai, kötelezettségeit, vadászterületnek, áruházláncolatok, sarokpillérjének, ellensúlyozására, visszautasítása, multinacionális, statisztikákkal, megpecsételődik, földvásárlásait, arisztokráciánk, statisztikákról, földbirtokainak, földtulajdonnal, tevékenységének, szerkesztésében, vármegyéinkben, parcellázására, földbirtokosok, magyarországon, megfogalmazott, megszerezhette, földabroszából, uzsorakölcsönt, nagyvállalatok, földbirtokosai, térvesztésével, közvetítésében, önzetlenséggel, veszteségeiről, préselhessenek, kereskedőikére, kapitalistákat, megerősítésére, magyar föld, első világháborúig, nemzeti érdekpolitika, magyar földkérdés, 1867 utáni, könnyű szerzés, szomszéd államok, eladósodott –, idegen földszerzők, többi angol, nemzetiségek tudatos, magyar közvélemény, erdélyi románok, háborút megelőző, magán adatgyűjtések, liberális magyar, Tompó László, Vona Gábor, Kerék Mihály, Bethlen István, Erdélyi Gazdasági Egylet, Altruista Banktól, Erdélyi Magyar Egyesület, Móricz Miklós, Tokaji László, Mikó Imre, Miklóssy Istvánnak, Rubinek Gyula, Magyarországi Gazdacímtár”, Petrássevich Gézának, Baross Károly, Rédei Ferenc, Elek Emil,
|
|
Offline
